Sziasztok meghoztam az első fejit:D Reélem tetszeni fog légyszi írjatok komit*-* na puszika<3
Lóháton a hajnali fény
1 fejezet
A nap besütött az ablakomon megvilágítva ezzel a szobám minden egyes pontját. Kinyitottam az ablakot hogy a szél behozza a friss levegőt, melyet mélyen magamba szippantottam. Visszamentem az ágyamhoz és tovább pakoltam a bőröndömbe. Anyu és a bátyám Paul, még békésen alszik. Én nem bírtam tovább az igazak álmát aludni, mert nagyon izgatott voltam. És mi az izgalmam oka? Nos, visszaköltözünk, Arizonába. A gyönyörű napfényes Arizonába ahol kiskoromban nevelkedtem. Alig várom, hogy újra lássam rég nem látott nagypapám és persze Fantasy-t a lovam. Még csikó volt mikor otthagytam őt. Szóval már hét éve nem láttam. Bár nem hiszem, hogy rám ismerne, de én biztos, hogy tudni fogom melyik az a sok ló közül…
Bár be kell vallanom egy valami, vagyis valaki miatt, aggódom és ez a valaki nem más, mint az édesanyám. Itt ismerte meg aput, akit 4 éve vesztettünk el, de még most sem tettük rajta magunkat. Hát hogy is tehettük volna? Emlékszem az aznapi reggel is ugyanúgy telt, mint a többi egy valamit kivéve. Sírva ébredtem, mert azt álmodtam, hogy apu meghalt. Sírva borultam anya és apa nyakába és elmondtam nekik hogy mi történt. Próbáltak meg vigasztalni, ahogy Paul is. Sehogy sem akartam, hogy apa elmenjen itthonról, de muszáj volt neki bemenni, dogozni. Már este kilenc volt, de még mindig nem jött haza. Egyszer csak csöngetnek a rendőrség volt, hogy elmondják apu karambolozott. Anyu teljes sokkot kapott leborult a földre és úgy sírt. Sosem felejtem el, ahogy azt kiabálta „Miért? Ne!” ! A könnyeim patakokban folytak és napokig nem jöttem ki a szobámból. Csak magamat hibáztattam, hogy miért nem akadályoztam, meg hogy ne menjen el. Még most is, ha erre gondolok, a bűntudat mardos belül. Azóta már jobban vagyunk, kezdünk helyre rázódni, de édesapám hiánya sosem fog el tűnni. Most végre elhatároztuk, hogy visszamegyünk a családi birtokunkra. Méghozzá a Hualapai Nation rezervátumba. Rajtunk kívül még százan laknak ebben úgymond kis faluban. Egyáltalán nem fog hiányozni a zsúfolt város. Igazából mindig is a nyugodt helyet kerestem mindenütt. Ahol végre önmagam lehetek, és nem kell másoknak megfelelnem. És úgy érzem, hogy végre talán otthon vagyok. Remélem így lesz majd Arizonával…
Délelőtt tízkor indul, a gépünk most pedig még csak reggel hét van. Az összes ruhámat és minden egyéb fontos dolgomat már el is pakoltam. Szóval már nincs, semmi dolgom ezért lemegyek és csinálok egy kis reggelit az én kis családomnak. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és ekkor jutott eszembe, hogy valószínűleg nem tudok főzni sem sütni semmit, mert már mindent elpakoltak a költöztetők. Így visszaindultam a szobámba ám útközben bele botlottam a bátyámba.
- Hé, hugi jó reggelt! Hogy-hogy ilyen korán fent? – kérdezte tőlem mosolyogva.
- Ő csak nem tudtam aludni. Amúgy ezt én is kérdezhetném tőled! – néztem rá kíváncsian.
- Hát én sem tudtam aludni és még egy csomó mindent be kell pakolnom… - mondta kiskutya szemekkel.
- Oké, oké segítek!
- Szuper! Akkor gyere! – felelte majd kézen ragadott és már száguldottunk is a szobájába majd hangosan becsaptuk az ajtót.
- Paul! Anyu még alszik nem kéne felébreszteni! – szóltam rá haragosan.
- Jó, jó bocs majd csendben leszünk. – mondta majd a kezembe nyomott egy sport táskát, amibe a többi ruháját kellett pakolni. Én és Paul igazán jó testvérek voltunk. Ritkán veszekedtünk és nagyon szerettük egymást. Főleg akkor tartottunk össze mikor apu meghalt. Ha ő nem őrzi, meg a hideg vérét nem tudom mi lett volna velem és anyuval. Csak neki köszönhetünk mindent. De persze anya sem semmi, hiszen 2 hétre rá már ment is dolgozni. Úgy volt vele, hogy annál kevesebbet gondol apára, de nem akartuk, hogy a munkába meneküljön és elhanyagoljon minket, mert szükségünk volt rá. Így hát egy nap leültünk és megbeszéltünk vele mindent. Azóta minden a legnagyobb rendben van. Úgy tűnik elég hangosak voltunk, mert anyu lépett be a szobába ásítozva.
- Jaj, gyerekek hát ti hogy-hogy már fent vagytok? – kérdezte miközben nagyokat pislogott.
- Jó reggelt anya! Csak pakolgatunk meg ilyenek. – válaszolta neki Paul.
- Ja mert lusta voltál eddig! – néztem rá szúrósan.
- Ejnye, kisfiam megmondtam, hogy nem az utolsó pillanatra kell halasztani mindent. Na, jó megyek, veszek egy zuhanyt és jövök, segítek. – mondta majd elindult a fürdő felé, mi pedig tovább pakoltunk.
- Szerinted milyen lesz Arizona? – kérdeztem tőle.
- Meleg. – felelte egyszerűen mire tőlem kapott egy nyakast.
- Jó bocs. Hát biztos király lesz igaz ott nincs a közelben pláza, meg ami a lányoknak kell de…
- Hé! Tudod, hogy nem is szoktam plázába járni. Sőt szinte sehova még normális barátaim sincsenek. Mind azt hiszik, hogy idióta vagyok, mert én nem járok, bulizni meg nem vagyok részeg. Azt hiszik ez menő pedig nem az. Szerintem én túl komoly vagyok hozzájuk. – magyaráztam neki.
- Nem kell nekik megfelelned Claire! Csak légy önmagad. – válaszolta majd magához ölelt. Sokan állandóan veszekednek a testvérükkel, de én és Paul mások vagyunk. Mi nagyon szeretjük egymást és bármit megtennénk a másikért. Szinte már elválaszthatatlanok vagyunk. Remélem ez így is marad örökké. A gondolat mentemet anyu törte meg.
- Nos, akkor hol tartotok? – kérdezte mosolyogva.
- Ő már csak a fiókba van pár ruhadarab. – válaszolta Paul. Azokat is gyorsan beledobáltuk egy bőröndbe majd levittük a csomagokat az előtérbe. Mivel már kilenc óra volt ezért indultunk is a reptérre az autónkkal. Az autót is visszük magunkkal. Még jó hogy terepjárónk van, mert oda az a legjobb járgány. Mikor oda értünk a reptérre még volt 10 percünk a felszállásig ezért gyorsan elmentem a kávé géphez és vettem egy kis kávét, mert a korán kelés most jött ki rajtam a repülőn meg nem akartam elaludni, mert semmi szükségem nem volt rá hogy elnyomjam a nyakam. Amikor már a gépen ültünk végig az ablakon bámultam ki és azon gondolkodtam, hogy ez talán egy új jövő kezdete, ami végre talán egy kis fordulatot visz unalmas életembe.
~*~
A gép már landolni készült én pedig vettem egy nagy levegőt. Féltem az új helytől… de miket is beszélek, hiszen ez az otthonom. Vagyis az volt… valamikor. Már nem is igazán emlékszem az ottani emberekre, barátaimra. Csak egy valaki maradt meg emlékeimben, ez pedig nem más, mint a szomszédfiú, akivel annyit játszottam. Azt hiszem Kiowának hívták. Igen Kiowa Gordon. Vajon még mindig ott lakik a szomszédban? Hát kíváncsi vagyok rá, majd meglátjuk…
A gondolat menetemet azt törte, meg hogy a gépről ideje volt leszállni. Miután végre leszálltunk megkaptuk a csomagjainkat és az autót, elindultunk a rezervátumba. Egész úton azt se tudtam hová nézzek, mindenütt a gyönyörű kilátás a sziklás völgyek a sok kanyon és a folyó. Nem is értem, hogy felejthettem el ezt a csodás vidéket. Itt minden olyan gyönyörű.
- Na hogy tetszik? – kérdezte anyu mosolyogva.
- Ez egyszerűen elképesztő! Itt minden csodaszép. – válaszoltam neki lenyűgözve. Úgy láttam Paulnak is tetszik ez a hely csak ő nem mutatta ki annyira, mint én. Az egyik kanyarnál befordultunk és végre házakat véltem felfedezni. Nem sokkal később anyu megállt egy takaros egy emeletes háznál majd így szólt.
- Na, gyerekek megérkeztünk. Íme, az új otthonunk!
Gyorsan kipattantunk a kocsiból hogy jobban megszemléljük a házat. Nekem személy szerint nagyon tetszett. Nem volt se kicsi se nagy, pontosan tökéletes volt a számunkra.
- Ne csak álldogáljatok, ott segítsetek a csomagokkal. Szerintetek egyedül elbírom mind? – nézett ránk anyu vidáman.
- Jövünk! – válaszolta helyettem is a bátyám. Majd kivettük anyu kézből a saját bőröndjeinket és már mentünk is befelé miután kinyitotta nekünk az ajtót. A ház belülről is lenyűgöző volt. Volt egy kis folyosó majd jobbra ott volt a nappali balra pedig a konyha, ezek után felmentünk a lépcsőn, hogy az emeleten is körbe nézzünk pontosan három szoba volt éppen annyi amennyi kell.
- Na, gyerekek válasszatok, magatoknak szobát addig én lemegyek konyhába! – mondta anya majd rohant is le a lépcsőn. Ez anyu. Imád főzni, sütni és meg kell hagyni fantasztikusan, csinálja! Még nem volt olyan ember, aki ne szerette volna a főztjét.
Volt egy szoba középen egy jobb oldalon és egy pedig jól bent a baloldalon. Rögtön megcéloztam azt a szobát és elindultam felé. Mikor benyitottam rögtön tudtam, hogy ez kell nekem! A szoba halványkék színben pompázott és a falakon fekete virágok voltak festve egyszerűen lenyűgöző volt. Megláttam a szoba végében egy üvegajtót és elindultam felé majd kinyitottam és kiléptem rajta. Pontosan rá lehetett látni a kanyon többi részére, ami teljesen ámultba ejtett. Most már biztos, hogy ezt a szobát választom!
- Úgy látom te is megtaláltad a szobádat. – hallottam meg Paul hangját a hátam mögül.
- Igen. Ez pontosan megfelel. Imádom ezt, szobát mintha nekem találták volna ki! – feleltem mosolyogva.
- Szuper. Az enyémet meg se nézed? – kérdezte tettet sértődöttséggel.
- Jaj, dehogynem. Gyere…- válaszoltam majd kézen ragadtam és elindultunk az ő szobájába. Mikor benyitottam egy hasonló szobával találtam szembe magam, mint az enyém itt is volt egy kisebb fürdő, de erkély az nem. A szoba sötétzöldben pompázott a plafon pedig hófehér volt. Ez a szoba is nagyon tetszett és illett is a bátyámhoz.
- Nagyon klasz! – mondtam neki.
- Igen tudom! – válaszolta karba tett kézzel miközben az ajtónak támaszkodott.
- Szerinted anyu hogy viseli ezt az egész költözést? – kérdeztem tőle.
- Nem tudom… de ő akart költözni szóval biztos van, neki valami célja ezzel csak még azt nem tudjuk, hogy mi. – válaszolta elgondolkodva.
- Igen ezt én is így gondolom. – feleltem majd elindultam lefelé lépcsőn hogy megnézzem, mit csinál anyu. Mikor leértem láttam, hogy épp a dobozokból pakolja, ki a porcelánokat majd a szekrénybe teszi őket.
- Anyu az én bútoraim mikor lesznek bepakolva? – kérdeztem tőle.
- Ne aggódj kicsim öt perc és megérkezik a bútorszállító és be is pakolják neked. – válaszolta mosolyogva majd tovább pakolászott. Ahogy anya mondta KB 5-6 perc múlva már itt is voltak miután minden bútor a helyére került már csak a rendezkedés hiányzott így gyorsan neki álltam. Minél hamarabb kész vagyok, annál előbb mehetek felfedezni a vidéket…
Miután félig meddig kész lettem lementem a nappaliba ahol anyu ült és a tv-t nézte. Leheveredtem mellé és együtt bámultok tovább a híreket. Pár perc múlva Paul is megjelent leült mellém majd átkarolta a vállam és így szólt:
- Na, én azt hiszem kész is vagyok.
- Hé, csak nem egyedül pakoltál ki? – kérdeztem tőle vigyorogva.
- Ez egyáltalán nem vicces! – szólt vissza sértődötten.
- Ó dehogynem. – vágtam vissza azonnal.
- Nem!
- De!
- Nem!
- De! – válaszolgattunk vissza egymásnak, míg a végén mire anya megunta közbe szólt.
- Komolyan mondom, az ember azt hinné rólatok, hogy 12 évesek vagytok. – mondta miközben a fejét rázta.
- Na de kikérem magamnak. Én már 18 éves vagyok! – válaszolta Paul majd kihúzta magát.
- Hát nem látszik! – válaszoltam nevetve.
- Ó, na, gyere csak ide! – kiáltott rám én pedig azonnal elindultam futva a lépcső irányába. Felkergetett teljesen a szobámig, de még oda is bejött utánam.
- Remélem, tudod, mi következik most! – nézett rám egy ördögi mosoly kíséretében. Naná hogy tudtam most jön az a rész, hogy halálra akar csiklandozni…
- Ugyan bátyó beszéljük meg. – néztem kiskutya szemekkel miközben hátráltam egy lépést.
- Nem lesz itt semmi féle megbeszélés. – válaszolta miközben a kezét ropogtatta. Lassan elindult felém én persze rögtön menekülni akartam, de nagy szerencsétlenségemre elkapott jól belevágott az ágyba majd elkezdett csiklandozni ez kábé addig folyt, amíg nem sírtam a nevetéstől.
- Jaj, gyerekek a szomszédok átjönnek panaszkodni erre a zsivajra! – jött be anyu nevetve.
- Semmi gond anyu már kész vagyok! – jeletette ki majd fel akart állni az ágyból, de én bosszú képen megragadtam a lábát így jól orra esett. Belőlem és anyából is egyszerre tört ki a nevetés. Paul nagy nehezen felállt a földről majd morcosan rám nézett.
- Ezt még meg keserülöd Claire! – mondta miközben egy gonosz mosoly jelent meg az arcán.
- Hát persze Paul, de most menj te is és feküdj le, végre mert én már nagyon fáradt vagyok! Holnap pedig még vár ránk a pakolás és sorolhatnám szóval nyomás! – mondta neki anya és kituszkolta őt a szobámból. Ezután elmentem zuhanyozni majd befeküdtem az ágyamba és percek alatt elnyomott az édes álom…
Clairék terepjárója:)
